Húsvéti hangulat az alsó konyhában
Egy korábbi bejegyzésemben említettem már, hogy az alsó konyhán keresztül jutunk be a házba. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy itt is legyen valami szép, valami ünnepi, amire jó ránézni, ha belépünk az otthonunkba. Az itt lévő konyhapult fehér zománcos és porcelán csetreszkéi egészültek ki húsvéti tojásokkal, néhány barkaággal.
A tojásokat néhány éve készítettem: vöröshagyma héjjal festettem meg őket, majd az első csapatot egyszerűen fehér temperával és nagyon vékony ecsettel pingáltam ki, aztán valahol olvastam a lakkfilcről, és a többire már azzal rajzoltam hagyományos, gyimesi mintákat. Antalné Tankó Mária: Gyimesi írott tojások című művéből szemezgettem a tojásmintákat. A motívumokat először ceruzával felskicceltem a tojásokra.
Érdemes a fehér héjú tojásokat gyűjteni és kifújni, mert azok lesznek az igazán szép, mélybarnák.
Az asztali "csendélet" annyiban változott, hogy ide is tettem egy kis fonott kosárnyi sima kifújt tyúktojást. Szeretem az egyszerűségét, a tojáshéjak árnyalatnyi különbségeit.
Megjegyzések