A következő képeket anyukám unokatestvérénél, Anikónál készítettem.
Anikó lázasan készülődött már egy jó ideje, hogy nagyfia nyolcadikos ballagását igazán emlékezetessé tegye legfőképpen az ünnepelt, illetve az egész család számára Beszéltünk is az előkészületekről, a dekorációról, és meg is kérdeztem, hogy feltehetem-e a blogomra az ő általa megálmodott és megvalósított ünnepi ebéd részleteit. Az engedélyt megkaptam, így most szeretném bemutatni mindezt - már amennyire tudom - . Annyira szép és ízléses lett minden, hogy amikor először megláttam a nappalijukat, szóhoz sem jutottam.
Minden kis-és nagyfiúnak ilyen anyukát kívánok, mint Anikó. Ugyanis ő első sorban a fia kedvében szeretett volna járni, így a méteráruboltban Martinka választotta ki, hogy milyen anyagot szeretne asztalközépnek. A választása egy igazán fiús mintázatú vászonra esett, egy szürke háromszöges anyagra. Anikónak ebből kellett kiindulnia, szerintem nem volt könnyű dolga. Mennyivel egyszerűbb lányos dekorációt kitalálni...
Anikó saját kezűleg készítette az ültetőkártyákat, a terítő színeivel harmonizáló girlandot, és vázaként szolgáló befőttes és bébiételes üvegeket dekorált ki. A sok szürkét és fehéret a vázákba rendezett sárga-fehér színű, laza kis virágcsokrok keltették életre. A személyes kedvencem pedig a gyerekkori krétatáblán elhelyezett, Martinka iskolás pillanatait megörökítő fényképek voltak.
A képeket nézegetve biztosan látszik az a sok munka, ami a buli megszervezését illeti, de azt gondolom, hogy azokért, akiket a legjobban szeretünk, igazán megéri csinálni. Anikó mesélte, hogy amikor készülődött, Martinka többször is érdeklődve odament hozzá, "Anya, ezeket nekem csinálod?" kérdéssel, nagyon örült a szép dekorációnak. Ez a lényeg. És nem nagy dolgokról van szó, néhány jó ötlet, könnyen beszerezhető vagy éppenséggel otthon fellelhető alapanyag felhasználásával nagyon szép keretet kapott ez a ballagási buli Anikó keze által.
 |
| A vázák és a szépen feldíszített üveget az ajándékba kapott virágcsokroknak előre elkészítette Anikó, mindenre odafigyelt. |
 |
| A csapos üvegekbe limonádét és málnás limonádét készített Anikó, ez volt a legnagyobb sláger a gyerekek és a felnőttek körében is. |
 |
| Finom ételek is kerültek asztalra. |
 |
| Szépen elrendezett sütemények |
A sütik is házilag készültek: Anikó és az anyukája karamell-krémessel, hókockával, szalagárés aprósütivel, linzerrel, kókuszos kőrózsával, és sajtos, valamint köménymagos ostyával várták a vendégeket. Nagymamám meggyes krémest, anyukám sport-szeletet, én pedig Sacher-szeletet sütöttem Martinkának.
Martinka, sok sikert kívánunk a további életedhez. Sok küzdelmes, tanulással teli hétköznap vár rád, de -később látni fogod - hogy életet egyik legszebb időszakát jelentik majd ezek a középiskolás évek, úgyhogy a határaidat feszegetve élvezd ki minden percét.
Megjegyzések