Kinder-torta

Kinder torta: étcsokis piskóta, egy réteg tejcsokoládés, egy réteg fehércsokoládés habkrém. Hmmm... 

A férjemet leptem meg ezzel a tortával a 36. születésnapján. Jól sikerült, pedig nagyon izgultam, mert most használtam először igazi habtejszínt (korábban növényi alapúakkal készítettem a krémeket). Első kóstolásra túl édesnek találtam, de másnap, a második szeletet már nem igazán. Talán ez volt életem eddigi legmacerásabb tortája, de megérte vele bajlódni, mert finom lett.

A recept a Nők lapja konyha desszert különszám II. évfolyamának 3. számában jelent meg.


Kinder-torta:


Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű tortához:

A piskótához:
- 2 dkg vaj
- 2 dkg étcsokoládé
- 3 tojás
- 6 dkg cukor
- 2,5 dkg holland kakaópor
- 0,5 csomag sütőpor
- 4 dkg liszt
A tejcsokoládés krémhez:
- 10 dkg tejcsoki
- 3 tojássárgája
- 8 dkg cukor
- 3 dl hideg habtejszín
- 0,5 dl víz
- 1 teáskanál zselatin
A fehércsokoládés krémhez:
- 10 dkg fehér csokoládé
- 3 tojássárgája
- 8 dkg cukor
- 3 dl hideg habtejszín
- 0,5 dl víz
- 1 teáskanál zselatin
A díszítéshez:
- 2 dl hideg habtejszín 

Így készült: 

A piskótához vízgőz fölött megolvasztottam a vajat és a csokoládét, majd félretettem, hogy langyosra hűljön. Addig a tojásokat a cukorral elkezdtem habosítani, közben átszitáltam a lisztet, kakaóport és a sütőport háromszor is, hogy minél levegősebb legyen majd a piskóta. Egy 22 cm átmérőjű tortaforma aljába sütőpapírt vágtam, előmelegítettem a sütőt 160 fokra.
Amikor a tojások szépen kihabosodtak (legalább 10 percig kavartattam a géppel őket), vékony sugárban hozzácsurgattam a vaj+csoki keverékét. Majd kézi habverővel a lisztes keveréket is óvatosan beledolgoztam a tésztába. Tortaformába öntöttem a piskótatésztát és betettem a sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt megsült. A piskótát a formában hagytam kihűlni, majd késsel körbevágtam a szélét, és úgy emeltem ki az étcsokis lapot. A formát elmostam, majd abba visszatettem a tésztát.

Következett a tejcsokis krém:

A tejcsokoládés krémhez először a tejszínt és a robotgép tálját is jól lehűtöttem. 
Vízgőz fölött megolvasztottam a tejcsokoládét, félretettem. Felvertem a tejszínhabot, azt is félretettem.
A tojássárgájákat a cukorral vízgőz fölött csípősre melegítettem (csíp, mikor beledugjuk az ujjunkat), majd kihűlésig robotgéppel habbá vertem. Amíg a robotgép dolgozott, előkészítettem a zselatint is: fél dl hideg vízben megduzzasztottam a zselatint, majd vízgőz fölött éppen csak addig melegítettem, amíg elolvadt. Miután a krém összetevőit előkészítettem, következett az összeállítás: a tojássárgájás habhoz adtam a csokoládét, elkavartam, majd a zselatinos keverékkel is így tettem. A tejszínhabból először egy jó nagy evőkanálnyit kavartam a krémhez, majd a többi habot óvatosan forgattam a masszába.
A tejcsokoládés krémből 2 evőkanálnyit elvettem, és a további felhasználásig hűtőbe tettem.
A többi krémet ráöntöttem a piskótára, majd betettem a fagyasztóba egy szűk fél órára.

A fehércsokoládés krém készítésének lépései megegyeznek az előbb leírtakkal:


a fehércsokoládés krémhez először a tejszínt és a robotgép tálját is jól lehűtöttem. 
Vízgőz fölött megolvasztottam a fehércsokoládét, félretettem. Felvertem a tejszínhabot, azt is félretettem.
A tojássárgájákat a cukorral vízgőz fölött csípősre melegítettem (csíp, mikor beledugjuk az ujjunkat), majd kihűlésig robotgéppel habbá vertem. Amíg a robotgép dolgozott, előkészítettem a zselatint is: fél dl hideg vízben megduzzasztottam a zselatint, majd vízgőz fölött éppen csak addig melegítettem, amíg elolvadt. Miután a krém összetevőit előkészítettem, következett az összeállítás: a tojássárgájás habhoz adtam a csokoládét, elkavartam, majd a zselatinos keverékkel is így tettem. A tejszínhabból először egy jó nagy evőkanálnyit kavartam a krémhez, majd a többi habot óvatosan forgattam a masszába.

A fehércsokis krémet ráöntöttem a megdermedt tejcsokis rétegre. (Itt volt egy kis bökkenő, mert a tortaforma pereme alacsonynak bizonyult, megdermedve kb 0.5 cm-rel ért fentebb a krém a tortaforma peremétől. Nekem két darab 22 cm átmérőjű formám is van, így a másik forma gyűrűjét ráillesztettem arra, amiben elkezdtem összeállítani a tortát.) Majd elővettem a félretett 2 evőkanálnyi krémet, kiskanállal elosztottam a fehér rétegen, majd a kanál hátuljával eloszlattam, úgymond "márványoztam". A tortát újra betettem a fagyasztóba egy fél órára, majd átraktam a hűtőszekrénybe.

Másnap kivettem a formából a megdermedt tortát. 2 dl jól lehűtött tejszínt habbá vertem, adtam hozzá egy evőkanál porcukrot, és tejszínhab rózsákkal díszítettem ki a tortát.

Az újság tejcsoki forgácsot írt még díszítésnek az oldalára és a tetejére is, de én ezeket elhagytam. Szeretem a rusztikus szélű tortákat. 

Megjegyzés: a torta elkészítése az átlagosnál több mosatlannal jár! 😄

De ez senkit ne tartson vissza! 

A krémekből kimaradt tojásfehérjét érdemes lefagyasztani, és mondjuk egy nagy tepsi krémest sütni. Én így tettem, pontosabban fogok tenni, ami a második lépést illeti.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések