Régi húsvétok emléke

Az idei húsvétot megelőzően sok gondolatom keringett a közelgő ünnep körül. Egyáltalán hogyan is ünnepeljünk, milyen szokásokat alakítsunk ki a családunknak, mit vihet majd magával Zsoltika az ő kis batyujában a nagybetűs életbe.

Régen minden egyszerűbb volt... a nagymamámtól tudom:

A húsvét közeledtét látni lehetett a határban: a Bartában minden tanya kifehéredett, szinte világítottak a dűlőutak mentén. A szorgos asszonyok hófehérre meszelték a házfalakat, venyigével feketére húzták a házak tövét, majd elmázolták. Így tett az én dédimamám is minden húsvétot megelőzően. Szépen kitakarították a házat, rendbe rakták a tanya környékét, utolsó simításként mamáék felseperték az udvart. Megfőtt a kocsonya és a sonka is, mert ezek húsvétkor mindig kerültek az asztalra. A locsolóknak dédi kisütötte a dióval és kristálycukorral meghintett szalagárésat és a vízen kőttet. Néhány szalagárét szilvalekvárral ragasztottak össze, de maradtak egyszerűen cukros-diósak is. A piros tojások egy kis zsírral kifényesítve várták a másnapi locsolkodókat. 

Húsvét hétfőjén mama és a húga szépen kiöltözködtek, előkészítették a füzeteiket, mert ám mindketten gondosan vezették, hogy abban az évben kik locsolták meg őket, és hogy mennyi pénzt kaptak érte (50 fillér járt a kevésbé várt fiúknak, 1 forint a jobbaknak, 2 a legjobbaknak). Izgatottan várták a locsolkodókat, a tanyára vezető bejárón leskelődtek utánuk, de gyorsan futottak is nevetve a házba, ha megpillantottak valakit, hogy odabent kellő komolysággal fogadják a kilesett legényt. Versmondás és locsolás után járt a piros tojás, sütemény, egy kis aprópénz, a felnőtteknek egy kupica pálinka. Búcsúzóul virágot tűztek a fiúk kabátjára: illatos kék jácintot a sárga nárciszok és piros tulipánok mellé, mert nekik az nőtt először az orgonabokor tövében. Egyik-másik kabát már olyan volt akár egy virágos mező...

E letűnt húsvét emlékével kívánok mindenkinek szép, jácint illatú húsvétot!