Eperlekvár bodzavirággal

Az idei év első lekvárfőzése is megvolt: a május adta ízeket és illatokat igyekeztem bezárni ebbe a négy kis üvegbe. Egyet már elajándékoztam, egyet pedig vajas kenyérrel bemajszoltunk. Eper és bodzavirág kombinációjából készült a dzsem. 




A recept semmi extra, de egy örökmozgó, kíváncsi totyogó mellett kihívás lekvárt főzni (villámgyors dzsemfixet használva is). Amíg én próbáltam folyamatosan kavargatni a kis lábasnyi epret és üvegekbe tölteni, addig a kisfiam felfedezte a konyhaszekrény legrejtettebb zugait is.




Nekem szűk 1 kg eper maradt ki a tortából és a fagyiból, ehhez pont egy tasak 3:1 dzsemfix szükséges. A tasak leírása alapján készítettem a lekvárt: az epret a lábasban kissé összeturmixoltam (hagytam, hogy egy kicsit darabos maradjon), hozzáadtam egy citrom kifacsart levét, a dzsemfixet és 30 dkg cukrot, illetve az előzőleg lecsipkedett bodzavirágot. 

Teljesen lecsipkedtem a szárakról a virágokat, igazi türelemjáték volt: egy órán keresztül csak csipkedtem és csipkedtem. Ez idő alatt kb. 7 tenyérnyi bodzavirágot dolgoztam fel.

A dzsemet felforraltam, kb. 3 percig zubogtattam, és aranytiszta üvegekbe töltöttem. Az üvegeket fejre állítottam, és már csak egy kis csinosítás maradt hátra. 

Tiszta május...

Egyébként nem igazán szeretem fűszerezni és túlzottan kombinálni a gyümölcsöket, mert egyszerűen minden gyümölcs a maga ízében zamatos, és tisztán jó úgy, ahogy van. De néha belefér egy kis kísérletezgetés, így néhány üveggel pont elég a jóból. A tavalyi év slágere volt számomra a körtedzsem mézeskalács fűszerrel megbolondítva. Isteni finom volt tepertős pogácsához.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések